Emlékezz rám!

Egy kis vers mára, hogy milyen erős is lehet egy érzelem.

Szívek törnek,

hidak omlanak,

 ha tekinteted elfordítod

szent haboknak.

 

Képtalálat a következőre: „szerelmespár”

Szívek törnek,

föld remeg,

ha más mellett ér

téged a kikelet.

 

Szívek törnek,

omlik a fal,

ha füled engem,

nem hall.

 

szívek törnek,

reped a csont,

mikor szárnyat bont,

 a szerelem, mert

nélküle az élet sivár,

s végtelen.

Alekseev Forever on Eurovision 2018 Belorussia

Fehéroroszország versenyzője Alekseev drámai előadásmódja!

Elkezdődött a gyakorlás az Eurovision dalfesztiváljára. Most éppen Alekseev énekest figyelhetjük meg szereplés közben. Egy igen érzékeny és drámai előadásmódot láthatunk, ahol a táncosnő íjjal találja el a főhőst, mellyel egy tövises rózsát lő ki az énekesre, akinek véres s sebekkel lesz tele a háta, de nem adja fel. Harcol a szerelemért, ami a dal szövege szerint örökké fog tartani. A táncosnő körbetáncolja az énekest, a színpadon nem lesz a háttérben kivetítés, hisz így akkora közönség jobban fókuszál az előadóra. Az ünneplő tömeg között lesznek a fotelek, s díványok ahol megpihenhetnek előadás után a művészek.

Nem szabad késni, hisz minden perc előre ki van számítva! Minden munkát precízen és pontosan végeznek, mert profi munka ez! Drukkolunk Alekseev-nek, aki egyszerre két hangon is tud énekelni, s végtelenül érzelmes s profi előadóművész!

Big respect!

 

Philip Kirkorov feeling blue

A népszerű klip, mely nagy sztárgárdával készült, s kicsit botrányos lett.

Philip Kirkorov orosz sztár, aki azelőtt Ani Lorak-ot fedezte fel az Eurovision dalfesztiváljára, most nem a megszokott fényűző, s érzelmes oldalát mutatta meg.

Képtalálat a következőre: „Филипп Киркоров - Цвет настроения синий (Премьера песни 2018)”

Egy botrányos klipet készített, ahol olyan sztárok vannak jelen az orosz showbizniszből, mint (Nikolay Baskov opera énekes, Olga Buzova reality hősnő és énekes,Yana Rudkovskaya Plusenko felesége és Dima Bilan producere, Timati rapper énekes, Gregory Leps énekes, Ivan Urgant műsorvezető és színész.

 

A zenei kisfilmben a polgárpukkasztó Philip Kirkorov bemutatja mindenkinek a sötét bandázó fiatalok életét.

A középső úját mutogatja, füvezik, cigizik, bandázik, s még Plusenko kisfiát is leitatja alkohol-lal.

Képtalálat a következőre: „Филипп Киркоров - Цвет настроения синий (Премьера песни 2018)”

Olga Buzova énekesnő unott képpel szolgálja ki a romlott fiatalokat a boltban. Mintha egy másik dimenzióban játszódna a videó.

Maga a klip a káros életvitelre hívja fel a figyelmet, hogy mennyien élnek a drogokkal, káros szenvedélyekkel, azt gondolva, hogy ezek majd megoldják az életükben a problémájukat. A klip arra hívja fel a figyelmet, hogy mit nem szabad. Kirkorov most kísérletezik, hisz még sosem volt ilyen botrányos klipje. Mindig a végletekig romantikus vonalat nyomatta. Most meg Face-re hasonlítva polgárpukkasztó viselkedésével vonja fel magára a figyelmet. A klip fura s megbotránkoztató!

A dal maga fülbemászó, s könnyű megjegyezni. Szép a hangja, mint mindig,  csak a képi jelenetek szerintem durvák?

 

Jennifer Lopez Ell Anillo klip premier!

Jlo. új sexy klipjének elemzése, mitológia, táncok, jelmezek.

A gyönyörű és sexy Jennifer Lopez Alex Rodriguez-nek párjának szánta legújabb zenei kisfilmjét.

Arról énekel, hogy a férfi által hercegnővé válik, hisz a párja mindent megtesz érte.

A kezdő képben sok gyűrűt és ékszert láthatunk lehullani a  vízbe. Az ékszerek jelképezik, hogy mennyire értékes számára a kapcsolat.

Az énekesnő dekoratívan fest királynőként, koronával, s arany ruhája csábosan feszül testére. Az udvara meg is hajol szépsége előtt. Ha megnézzük a királyi udvarát sok bőrszínű és nemzetiségű modellt láttunk magunk előtt, akik mind egyedi karaktert képviselnek. Jlo. trónja kerek akár a nap. A fáraókat azelőtt napistenként tisztelték.

A koreográfia a sok kéz megjelenése, meg az indiai hatás Shiva a pusztítás istennőjének jelképe.

Az énekesnő később fekete flitteres ruhában is csábosan fest. Ezután ezüst falatnyi ruhában táncosaival rázza a testét akár egy termékenységi rítus során. Az egész dal nem mindig csak éneklés, sok rap rész is van benne.

Harcosok küzdenek érte, tényleg mitológiai jellege van a klipnek. Ha már nem fáradtunk el a sok jelmez váltástól ,a a végén platina szőke hajjal s jégkirálynőszerű öltözékben csodálhatjuk meg Jlo. formás testét.

Istennőként tündököl, megint érdekes koreográfiák tömkelege, több keze lesz ismételten, mint Shivának.

Végül a sok küzdelem árán a tetszetős ifjú hős elnyeri jutalmát,  a királynő kezét. A végén gyűrűk lehullanak.

Sok volt a vallási aspektus, mitológiai jelenetek, néhol monoton volt a dal, de megfogtak a táncok, a speciális effektek, a jelmezek. Jen tényleg kitett magáért.

 

 

Ariana Grande - No Tears Left To Cry

Az énekesnő legújabb klipjének elemzése.

Ebben a zenei kisfilmben az énekesnő egy álomvilágba kalauzol minket, ahol minden a feje tetején áll. 

Hosszú platina copfján megcsillan a hold fénye, s folyton előtűnik a szürreális álomszerű világban, hol fejjel lefelé, hol fénylő drótok között. Néhol még veszélyes magasságokban kapaszkodik bele a tűzlépcső korlátaiba. 

A végén megjelenik arc nélkül, s maszkokat próbálgat. A filozófiai mondanivalója az lehet, hogy az élet egy színház, s mi mindannyian maszkot hordunk s sokféle szerepeket játsszunk. A maszk az önvédelem, a belső érzékeny én védelmére szolgál. Néhol Ariana is a tökéletes sztár álarca mögött egy végletekig romantikus érzelmes lány, aki gyakran csalódik. A dalszöveg szerint, nem tud már sírni, annyira szomorú a férfi miatt. Létezik már az a szenvedés is a csalódás miatt, amikor csak belül sírunk. A nők többsége, mint Ari, mindig tökéletesnek akar látszani, akár ez igaz lehet a párkapcsolataira is, s szomorú, hogy az igazi énjét nem értékelik annyira. Nehéz dolog ez! Az a legszebb, ha valaki úgy tud szeretni minket, hogy nem kell maszkot hordanunk s minden külső és belső hibánkkal együtt elfogad. Ez ritka!

Ez a dal nagyon megtetszett, elénekeltem a coverjét is! Remélem tetszik nektek!